Történeti etimológia 2.0
https://etymology.blog.hu/atom
blfr7@https://blog.hu
©2024 blog.hu
https://etymology.blog.hu/2019/11/07/szarazdajka_es_szoptatos_dajka
Szárazdajka és szoptatós dajka
2019-11-07T03:10:24+01:00
2019-11-07T03:10:24+01:00
Feri188
https://blog.hu/user/1486218
<p>Én kérek elnézést.</p>
<p>A következőkben ismét egy eretnek, a "hivatalos" nyelvészeti kánontól elrugaszkodott véleménynek fogok hangot adni, egy újabb délnyugat-ázsiai párhuzam segítségével.</p>
<p>224. április 28-án Ardaḫšīr perzsa uralkodó, Pārs királya a <span>Hormozdgān (Rām Hormuz) melletti síkságon legyőzte IV. Ardawān parthus nagykirály seregét, megkaparintva a birodalom irányítását (Tabarī, <em>The History of al-Tabarī, The Sāsānids, the Byzantines, the Lakhmids, and Yemen</em>; ford. C.E. Bosworth, State University of New York Press, Albany, 1999, 815–8, 821; K. Maksymiuk, <em>Polityka Sasanidów wobec wschodnich prowincji Cesarstwa </em><em>Rzymskiego w III w. n.e.</em>, Instytut Historii Akademia Podlaska, Siedlce, 2005, 32–5; T. Daryaee, <em>Ardaxšīr and the Sasanians' rise to Power</em>, in: Anabasis 1 /2010/, 236–55). A Szászánida-dinasztia gyorsan megszilárdította hatalmát, s hamarosan már – akárcsak parthus elődei, az Arszakidák – Rómával mérte össze az erejét. Egy újabb perzsa birodalom volt kialakulóban, saját hivatalos nyelvvel és írásbeliséggel.</span></p>
<p><span>Nyelvészeti szempontból középperzsa időszaknak mondjuk ezt a kort, a "perzsa reneszánsz", a Szászánidák korát.</span></p>
<p><span><img src="https://m.blog.hu/et/etymology/image/minorsky_1.png" alt="minorsky_1.png" class="imgnotext open-in-modal" /></span></p>
<p><span>Az említett államalakulat történetével foglalatoskodva bukkantam rá a híres orosz származású orientalista, Vlagyimir Fjodorovics Minorszkij – vagy ahogy jobban ismerjük, Minorsky – négy tanulmányára, abban is a boncolgatás tárgyául szolgáló hősrege, <a href="https://de.wikipedia.org/wiki/Gorgani" target="_blank" rel="noopener noreferrer">Fakhr-od-Dīn Ās'ād Gorgānī</a> szeldzsuk költő (Firdauszí kor- és pályatársa, † 1054 körül) parthus eredetű, de legalábbis a Szászánida-kori előkelő parthus nemzetségek hagyományait örökítő, <a href="http://www.iranicaonline.org/articles/vis-o-ramin" target="_blank" rel="noopener noreferrer"><em><strong>Vīs o Rāmīn</strong> </em></a>című szerelmi eposzának egy érdekes részletére (<em>Vis u Ramin: A Parthian Romance</em>, in: Bulletin of the School of Oriental and African Studies, vol. 11, 1943–46, pp. 741–63; vol. 12, 1947–48, pp. 20–35; vol. 16, 1954, pp. 91–92; <em>New Developments</em>, vol. 25, 1962, pp. 275–86).</span></p>
<p>A történet – amely a Wolfram von Eschenbach <em>Parszifál</em>-ja és <span>Manūščihr</span> <em>Dādestān-ī dēnīg </em>című pahlavi munkája<em> </em>közötti <a href="http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=133979217&t=9174570" target="_blank" rel="noopener noreferrer">messzemenő átfedésekhez</a> hasonlóan Trisztán és Izolda száz évvel később lejegyzett szerelmi románcával mutat közeli rokonságot – a következőket adja elő. Élt egyszer egy előkelő fiú és egy lány. Az utóbbit Vis-nek, az előbbit Rāmin-nak hívták. A két címszereplő tejtestvérek voltak, mivel közös dajka szoptatta őket. A leány <span>Hamadān királynőjének, Šahrunak, valamint a parthus Qāren család egyik férfitagjának gyermekeként látta meg a napvilágot, a vele egy emlőn nevelkedő Rāmin pedig a marvi uralkodó, Moʾbad fia volt. Az élvezetes leírásokban bővelkedő,</span> rendkívül fordulatos cselekmény mellőzésével most csak a számunkra fontos vonatkozások említésére szorítkozunk. A történet indító motívuma, hogy Šahru visszautasítja Moʾbad házassági ajánlatát, cserében megígéri, hogy leánygyermeke születése esetén említett utódát adja majd hozzá feleségül. Hosszas bonyodalmak után Moʾbad elnyeri a szépséges Vis kezét, aki egyébként már túljutott egy menstruáció miatt el nem hált házasságon – tulajdon bátyjával, Viruval. Innentől kezdve nyomon követhetjük az újdonsült férj vesszőfutását és ismételt felszarvaztatását. Vis ugyanis beleszeret <span>Rāminba, Moʾbad fivérébe, mindjárt abból az alkalomból, hogy az az ifjú arát testvére parancsára Marvba kíséri.</span></p>
<p><span>A szerelmespár minden alkalmat megragad, hogy érzelmeit fizikális síkon is beteljesítse. Közös dajkájuk praktikáinak köszönhetően – Moʾbad éberségének dacára – nagyrészt sikerrel járnak, s bár viszonyuk többször lelepleződik, és szakítanak is egymással, a szerelmi dráma végül a gondos dada ténykedése folytán szerencsés véget ér. A pozitív kicsengésű mű az iszlám előtti korszak erkölcsi sajátságai mellett számos régi középperzsa és élőszóbeli közlést és kifejezést megőrzött, ezért a történeti nyelvészetnek is becses forrása.</span></p>
<p>Mint számunkra legfontosabb részlettel, most csak a történet kulcsfigurájaként megjelenő szoptatós dajka megnevezésével foglalkozunk behatóbban. Már a zoroasztriánus források egyértelművé teszik, hogy a mohamedán hódítást megelőzően elterjedt gyakorlat volt a szoptatós dadák alkalmazása Perzsiában. Maga <span>Gorgānī a középperzsa <em>dʾyk' / dāyag</em> helyett a <em>dāya</em> szót használja a szerelmesek cinkostársaként munkálkodó dajka említéskor, kortársához, Firdauszíhoz hasonlóan.</span></p>
<p><span>A sumér agyagtábláktól kezdve (ők az <em>eme<sub>2 </sub></em>kifejezéssel és származékaival, míg az akkádok a <em>mušēniqtu</em>-val éltek) se szeri, se száma a szoptatós pótanyukák felbukkanásának a különféle nyelvekben és kultúrákban. Ilyen dajkák igénybe vételét többféle ok, illetve szempont indokolhatta. Elsődlegesen természetesen az az eset, amikor az anyának valami okból nincsen, vagy nem elegendő mennyiségű a teje. Ehhez járult az ókorban az a hiedelem, mely szerint a terhesség utolsó hónapjaiban és a szülést követő néhány órában megjelenő – gyakran savanyú – előtej (colostrum) káros az újszülött számára, ezért az első napokban tiltották az anyukáknak a szoptatást, helyette szoptatós dajka közreműködését javasolták, mivel egyáltalán nem voltak tudatában <a href="https://hu.wikipedia.org/wiki/Kolosztrum" target="_blank" rel="noopener noreferrer">az előtejfogyasztás fontosságának</a>. Egy harmadik szempont már a korai időkben társadalmi jellegű megfontolás lehetett: az előkelő nők rangon alulinak tartották csecsemőjük "direkt" táplálását, illetve attól tartottak, hogy az említett tevékenység, miként a kisgyermek istápolása úgy általában, elvonja figyelmüket és energiáikat az egyéb tennivalóktól. Ha az anya szüléskor vagy közvetlenül azt követően meghalt, a csecsemőtápszerek feltalálása előtti korokban egyetlen esély kínálkozott a gyermek életben maradására: ha anyatejes dajkát fogadtak mellé. Ugyanez igaz azokra az esetekre is, amikor – napjaink babamentő inkubátorainak megjelenése előtt – az újszülöttet "kitették", elhagyták.</span></p>
<p><span><img src="https://m.blog.hu/et/etymology/image/safe_image.jpg" alt="safe_image.jpg" class="imgnotext" /></span></p>
<p>A csecsemők szoptatására nemegyszer bizony <a href="https://en.wikipedia.org/wiki/Human%E2%80%93animal_breastfeeding" target="_blank" rel="noopener noreferrer">állatok segítségét</a> kellett igénybe venni, kecskéét, birkáét, szarvasmarháét, szamárét stb., sőt az emlő karbantartása céljából, illetve hogy a kismama teje el ne apadjon, egy szoptató nő számára javallott volt ennek fordítottja is, azaz például egy kutyakölyök táplálása saját melleiből. Az esetek döntő többségében természetesen nem ez jelentette a megoldást, hanem ha szoptatós dajkát béreltek. Ez olyannyira bevett gyakorlattá vált, hogy az ókori Rómában egyenesen tejoszlopot (<a href="https://en.wikipedia.org/wiki/Columna_Lactaria" target="_blank" rel="noopener noreferrer">Columna lactaria</a>) állítottak fel: itt, a Forum Holitoriumon nyílt alkalma a szegényebb szülőknek gyermekeiket átadni jótékonysági szoptatásra, a módosabbak pedig itt fogadhattak alkalmazottakat csecsemőik mellé.</p>
<p><span>Perzsiában az iszlám előtti szokások ugyanúgy, mint mohamedán szankciók, biztosították e gyakorlat folytatását, különösen a tehetősek körében.<span> </span></span><span>A 11. századi <a href="http://www.iranicaonline.org/articles/kaykavus-onsor-maali" target="_blank" rel="noopener noreferrer">Kaykāvūs ibn </a></span><span><a href="http://www.iranicaonline.org/articles/kaykavus-onsor-maali" target="_blank" rel="noopener noreferrer">Eskandar</a> szerint az apának kellett az intelligens, szelíd és kedves szoptatós dajkát kiválasztani, míg a Korán (65:6, 2:233) a feladatot az anyára testálta. Nem volt elhanyagolható szempont a szoptatós dajka kiléte már csak azért sem, mivel a Parthus, valamint a Szászánida Birodalomban, mint oly sok más kultúrában, úgy hitték, a dajka tejével a rossz tulajdonságok átöröklődhetnek a gyermekbe. A Próféta unokatestvére, ʿAlī b. Abī Ṭāleb imám arra figyelmeztette nyáját, hogy ugyanolyan körültekintéssel kell eljárni a szoptatós dajka kiválasztásánál, mint a feleség esetében, a szoptatás ugyanis befolyásolhatja a gyermek személyiségét. Sőt, a perzsák meggyőződése szerint nemcsak a táplálást végző dada jelleme, hanem a hangulata is hatással van a csecsemő személyiségfejlődésére. Például ha a dajka ideges, a <em>šīr-e jūš</em>, 'a szorongás teje' a gondozottnál verbális visszamaradottságot idézhet elő.</span></p>
<p>A modern tápszerek megjelenése előtt szerte Perzsiában szoptatós dajkákat rendeltek kisgyermekeik mellé a tehetősebb szülők. Különösen nomád nőket <em>(Nomadenweiber)</em> fogadtak szívesen <em>dājeh</em>-ként, mint Naszreddin perzsa sah udvari orvosa írja (<span>J.E. Polak, </span><em>Persien – Das Land und seine Bewohner</em><span>; Brockhaus, Lipcse, 1865, I/195</span>).</p>
<p><img src="https://m.blog.hu/et/etymology/image/jakob_eduard_polak.png" alt="jakob_eduard_polak.png" class="imgnotext" /></p>
<p><em>Jakob Eduard Polak, a perzsa sah zsidó háziorvosa kétkötetes művében megemlékezett a dājeh-ekről, a perzsák szoptatós dajkáiról. Szerinte előszeretettel toborozták a környező nomád népek köréből ezeket a dajkákat. Polak Csehországban született, Prágában és Bécsben tanult, majd 1851-ben került Perzsiába. Ura, az 1889-ben Magyarországon is tiszteletét tevő Naszreddin sah a Szászánida II. <i>Šāpur </i>és a Száfávida I. Tahmasp után a harmadik leghosszabb ideig regnáló perzsa uralkodó volt.</em></p>
<p><span>Az indiai, görög, római, arab és perzsa források részletes és figyelemre méltó leírását adják az ideális szoptatós dadának.<span> </span>Huszonöt és harmincöt év közötti, kellemes arcú, közepes termetű, nagymellű, bölcs és jóindulatú nőnek kellett lennie.<span> </span>Huszonöt napon és kissé több mint két hónapon belül szülnie kellett a dajkaság megkezdése előtt. Olyanok nem jöhettek szóba, akik elvetéltek.<span> </span>Mellbimbóinak szilárdnak és közepesen nagynak kell lennie, tejének édesnek, és se nem túl hígnak, se nem túl sűrűnek. A tej zsír- és tápanyagtartalmát úgy próbálták vizsgálni, hogy vízszintesen tartott körmükre csöppentettek belőle. Ha gyöngy formát vett fel, és tapadt, majd a döntött felületen legördült, sűrűségét megfelelőnek ítélték</span><span>.<span> </span>Időnként szoptatós dajkát hívtak az anyja által táplált csecsemőhöz is, amikor annak hasmenéses jellegű problémái adódtak.</span></p>
<p><span>A dajkának tilos volt szexuális kapcsolatot létesítenie a szoptatás ideje alatt, és elvárták, hogy tartsa fenn a személyes higiéniáját, mindig jó illatú legyen.<span> </span>Télen szoptatás előtt melegíteni kellett az emlőit, nyáron pedig a mellbimbóit vízben lehűteni.<span> </span>Rendszeres időközönként kellett táplálnia a csecsemőt, és néhány naponként ellenőriznie a tejet, hogy megbizonyosodjon, annak zamata, állaga kellemes-e.<span> </span>Ha az íze kellemetlen volt, almát, datolyaszilvát etettek vele, vagy dinnyével és egyéb ételekkel kellett javítania rajta.<span> </span>A csecsemő természetes szülei gondoskodtak arról, hogy ezek az ételek rendelkezésére álljanak.<span> A</span> szoptatós dajka gyakran a gyermek felcseperedése után is fontos szerepet töltött be a háztartásban, mint Polak is megjegyzi</span><span>. </span><span>A férfivá érett fiúcsecsemő és szoptatós dajkája közötti szexuális kapcsolatot a Korán tiltotta (4:27). (A. Giladi, <em>Infants, parents, and wet nurses: Medieval Islamic views on breastfeeding and their social implications</em>,<em> </em>Brill, Leiden–Boston–Köln, 1999)</span></p>
<p><span><img src="https://m.blog.hu/et/etymology/image/cuban_wet_nurse_curt_teich_1903.jpg" alt="cuban_wet_nurse_curt_teich_1903.jpg" class="imgnotext open-in-modal" /></span></p>
<p><em>Az Újvilágba is begyűrűzött a szoptatós dajkák megbízásának, sőt a kisdedek közvetlenül állatok által való táplálásnak a szokása. Ezen az 1903-ra datált képeslapon egy kubai szoptatós dada látható, amint a gondjaira bízott csecsemőt egy kecske tőgyéhez emeli. A <a href="http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=51400349&t=9135556" target="_blank" rel="noopener noreferrer">juhot</a>, kecskét, olykor a <a href="http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=51477490&t=9135556" target="_blank" rel="noopener noreferrer">lovakat</a> és a <a href="http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=51474517&t=9135556" target="_blank" rel="noopener noreferrer">bivalyokat</a> (sőt a Közel-Keleten egészen a legkorábbi sumér időkig a <a href="http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=51477902&t=9135556" target="_blank" rel="noopener noreferrer">szarvasmarhát</a> is) hátulról, két hátsó lába irányából fejték. A magyar Alföldön a 20. századig <a href="http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=51478276&t=9135556" target="_blank" rel="noopener noreferrer">fennmaradtak</a> ezek az ősi technikák. (Gyengébbek kedvéért: semmiféle sumér, szkíta stb. eredetet, ősnyelviséget és egyéb baromságot nem akarok bizonygatni még véletlenül sem ezekkel az adatokkal.)</em></p>
<p><em>Tehén</em> és <em>tej</em> szavunk iráni összefüggéseit, sőt <em>gulya</em> szavunk kaukázusi kapcsolatait nem vonják különösebben kétségbe a hivatásos nyelvészek. Annál feltűnőbb, hogy a szintén a tejkultúrával kapcsolatos, 'szoptatós dajká'-t jelentő középperzsa <em><strong>dʾyk'</strong> (dāyag)</em> mintha elkerülte volna figyelmüket. Elegendő pedig belelapozni néhány könnyen hozzáférhető szakmunkába, hogy a Gorgānīnál felvett fonál kezeink között tovább gombolyodjon.</p>
<p>Hevenyészett áttekintésünk során a következő párhuzamokra leltünk Irán, Transzkaukázia és Belső-Ázsia vidékein: oszét <em>däïn</em><span>, </span><em>däyun</em>, jagnobi <em>diy-</em> 'szopik', pasai <em>dōy</em><span> '(tejet) fej', avesztai <em>daēnu- </em>'nőstény állat', </span>pahlavi <em>dāyag</em>, <em>dayeak</em>, farszi <em>dāyah </em>'szoptatós dajka', kurd <em>dā(yk)<span>, </span>dī<span>, </span>dīa</em>, gurani <em>dā(ya)</em>, talesi <em>dāya</em> 'anya' (vö. <em>dajkál</em> 'babusgat, anya módjára gondoskodik vkiről'), szanglecsi <em>dāya </em>'dajka' <span>(C.A. Cathcart, <em>Studies in Iranian Dialectology and Dialectometry</em>, Berkeley, 2015, 115; M. Omidsalar–Th. Omidsalar, <em><a href="http://www.iranicaonline.org/articles/daya" target="_blank" rel="noopener noreferrer">Dāya</a></em>, in: Encyclopaedia Iranica 7/2 /1996/, 164–6; K. GhaneaBassiri–P. Robertson ed., <em>All religion is inter-religion</em>; Bloomsbury Plc, London, 2019, 85). Véletlenül még a szóbokor egy másik képviselőjébe, <em>dada </em>szavunk megfelelőjébe is sikerült belebotlanunk, az anyát jelentő zazaki <em>dāδ </em>képében – ugyanúgy, ahogy a dajkát, dadát jelentő angol <em>nanny</em> visszhangra lelt a szaka <em>nāni</em> 'anya' szó formájában (Cathcart i.m. 106). Az emlő, csecs, kebel diszkrét megjelölésére használt grúz <em>żużu</em> pedig "eszem a zuzádat" fordulatunkkal villant fel furcsa, dermesztő képzetbeli hasonlatosságot (Stephen H. Rapp Jr., <em>The Sasanian world through Georgian eyes: Caucasia and the Iranian commonwealth in Late Antique Georgian literature</em>, Routledge, London, 2014).</span></p>
<p><span>Nincs más hátra – gondolhatjuk –, csak hanyatt dőlni a karosszékünkben, és azon elmélkedni, vajon hogy a csudában kerülhettek ezek a műveltségszónak legfeljebb nagy jóindulattal nevezhető őslenyomatok hozzánk magyarokhoz. Talán nem ártana körbetekinteni a Kaukázus bűvös ormaitól délre.</span></p>
<p><span>A 6. század derekán, 569 körül egy szerzetes a Tigris folyó menti Amida városában, a mai Diyarbakır mellett szír nyelven átdolgozta a Leszbosz szigeti Mütiléné püspökének, Zakariás rhétornak az <em>Egyháztörténet</em>ét. Ennek az Ál-Zakariásként nyilvántartott szerzetesnek a munkájából <a href="http://etymology.blog.hu" target="_blank" rel="noopener noreferrer">idézünk</a>: "a szelíd lelkű Jusztiniánosz uralmának huszonnyolcadik ... éve ... A hunok közé tartoznak, és <em>a kapukon belül vannak</em>: būrgārē, külön nyelvvel bíró pogány és barbár nemzet, több városa van; allānājē, ezeknek öt városuk van; a Ddw népéhez tartozók, ezek hegyek között laknak, és erődeik vannak; ūngūr, sátorlakó nép; ūġār, sāber, būrgar, kūrtargar, ābār, kāser, dīrmar, sarūrgūr, bāġarsīq, kūlas, abdel, eftalīt, ez a tizenhárom, sátrak alatt lakó, a jószág, a halak és vadállatok húsából, valamint fegyverekből élő nemzet".</span></p>
<p><span>I. Iustinianus császár uralmának a szövegben emlegetett 28. éve az 555. esztendőt adja. A tudósítás szerint ekkoriban tucatnál is több sztyeppei eredetű közösség élt letelepítve a Szászánda Perzsia kaukázusi vidékein, a hegyvonulat déli előterében. Elsősorban állattartásból és katonáskodásból éltek. A "kapuk" emlegetésekor aligha a kertkapukra gondolhatott a szír krónikás. A fordító, Kmoskó Mihály a szöveghelyhez ezt a magyarázatot fűzi: "A Kaszpi-kapu alatt a Dariel-szorost, a tenger kapuja alatt a Derbendi-szorost kell értenünk." (<em>Szír írók a steppe népeiről</em>; Balassi, Bp., 2004, 98.)</span></p>
<p><span>Ott találjuk az elkövetkező bő háromszáz év kelet-európai történetének megannyi fontos etnikai szereplőjét az amidai barát felsorolásában, az alánoktól és kuturguroktól kezdve az avarokon át a kazárokig és a bolgárokig. Sőt, <a href="http://etymology.blog.hu" target="_blank" rel="noopener noreferrer">az a hír járta</a> – Mar Aba és Mar Grigor szír nyelvű életrajza a tanú rá –, hogy egy bizonyos kangar nevezetű nép is sürgölődött arrafelé 440/41-ben, az Urmia-tó és a Kura folyó mellett. Ők tudvalevőleg a későbbi besenyő szövetség rangban első három törzsét/nemzetségét (génoszát) adták.</span></p>
<p>Nem tévesztvén szem elől témánkat, a háttér futólagos felvázolásához <span>szűkszavúan még annyit, honnan toborozhatták a Szászánidák északi gyepűikre az említett, feltehetően privilegizált népelemeket. A 12. századi egyháztörténet-író, Szíriai Mihály ad nekünk e téren némi <a href="http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=139096524&t=9174570" target="_blank" rel="noopener noreferrer">útbaigazítást</a>: "A törökök ... lakóhelye északkeleten terül el ... csakis <em>két, kapuszerű helyen jöhetnek ki</em> az ottaniak, <em>és mehetnek be</em>, akik akarnak. Ezek egyike Perzsián túl, keleti vidéken fekszik, másika északon, Ibériától befelé. Ebben hatalmas erődítmények vannak, s az a kapu, amelyről azt állítják, hogy makedóniai Nagy Sándor parancsára épült abból a célból, hogy az ottani nemzeteket a kivonulásban megakadályozza ... Minthogy ... csak azon a két helyen tudnak kivonulni, mikor a tőlük kijjebb levő királyok szorult helyzetbe kerülnek, annyi férfit engedtek közülük kivonulni, amennyit akartak, hogy az ellenségeikkel folytatott harcokban velük legyenek, utána pedig újból hazájukba tértek vissza."</span></p>
<p>Az idézett szövegben a limes Sasanicus két szakaszáról van szó: az egyik a Kaszpi-tengertől <a href="http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=115573997&t=9111571" target="_blank" rel="noopener noreferrer">keletre</a>, a másik attól <a href="http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=96999240&t=9111571" target="_blank" rel="noopener noreferrer">nyugatra</a> húzódott, s az itteni kapukon engedték be a perzsák a sztyeppei hadi utánpótlást. Később Bizáncba és a keresztény Magyar Királyság területére szintén hívtak be ilyen keleti "erősítést", nemcsak a sztyeppéről, hanem a déli muzulmán világból is. 463 körül Priszkosz rhétor kissé mitikus leírásában már arról <a href="https://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=139081831&t=9172222" target="_blank" rel="noopener noreferrer">számol be</a>, hogy ezek az Ókeánosz partvidékéről elvándorló népcsoportok felvették a diplomáciai kapcsolatot Bizánccal.</p>
<p>Adott tehát egy lehetséges háttér ahhoz, hogy elmélkedésünk tárgyát, az iráni 'tej' etimonból képzett <em>dajka</em> és <a href="http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=151709335&t=9174570" target="_blank" rel="noopener noreferrer"><em>tején/tehén</em></a> kifejezést a történeti összefüggések rendszerében elhelyezzük. Ódzkodva attól – különösen az alánok jelentőségét a kelet-európai sztyeppén <a href="http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=147283007&t=9174570" target="_blank" rel="noopener noreferrer">ismerve</a> –, hogy akár csak megkísérelnénk valamiféle végső állásfoglalást kimondani a kérdésben, azt azért mindenesetre leszögezhetjük: a modern kori, anyatejet helyettesítő tápszerek feltalálásáig a szoptatós dajkák igen fontos szerepet töltöttek be a régi társadalmak életében, sokszor az utódok élete vagy halála, a nemzedéki utánpótlás kiegyensúlyozottsága függött tőlük. Nélkülük a csecsemők közül sokan éhen vesztek volna. Mint a nyelvhasználat áttekintéséből első pillantásra kitűnik, annak idején megkülönböztették a szigorú feltételek alapján kiválasztott szoptatós dajkát (ang. <em>wet nurse</em> 'nedves dajka') a szárazdajkáktól. Utóbbiaknál nem állítottak sem életkori, sem különösebb egyéb követelményt, elég volt, ha az illető a gyerekre megfelelően tudott felügyelni. Ebben az esetben nem volt elvárás az anyatejjel való táplálás: a szárazdajka lehetett egy öregasszony is, aki szükség esetén legfeljebb a gyermek szájába rágta az ételt.</p>
<h1 class="gb-volume-title" dir="ltr"><span class="addmd"></span></h1>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fetymology.blog.hu%2F2019%2F11%2F07%2Fszarazdajka_es_szoptatos_dajka%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fetymology.blog.hu%2F2019%2F11%2F07%2Fszarazdajka_es_szoptatos_dajka%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fetymology.blog.hu%2F2019%2F11%2F07%2Fszarazdajka_es_szoptatos_dajka%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Szárazdajka és szoptatós dajka"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://etymology.blog.hu/2019/11/07/szarazdajka_es_szoptatos_dajka#comments"><img class="item_ctp" src="https://etymology.blog.hu/rss/image/post/id/15286668" border="0" /></a><br /></p>
0
Dajka szavunk iráni eredete
A szoptatós dajkát jelentő középperzsa dʾyk' (dāyag) mintha elkerülte volna nyelvészeink figyelmét.
https://etymology.blog.hu/media/image/safe_image.jpg
Történeti etimológia 2.0
https://etymology.blog.hu
https://m.blog.hu/et/etymology/image/minorsky_1.png
https://etymology.blog.hu/2019/11/03/pippitar_es_pipiter
Pippitar és pipitér
2019-11-03T23:56:11+01:00
2019-11-03T23:56:11+01:00
Feri188
https://blog.hu/user/1486218
<p>Gyerekkorunk naiv etimológiáinak egyike <span>–</span> talán nem túlzok azzal, ha többes számban általánosítva írom le <span>–</span> egy mezőinket beborító, törékeny, kecses gyógynövényhez fűződik. A magyar népnyelv nemcsak, sőt talán nem elsősorban az <em>Anthemis</em> növénynem tagjait, hanem az orvosi székfűt, vagyis a kamillát <em>(Matricaria chamomilla)</em> hívja pipitérnek. Ennek az élénk virágzatú, határozott tónusú virágnak az elnevezéséhez társított a gyermeki képzelet különböző fantáziákat, így elsősorban az általa ismert <em>pipi</em> 'kiscsibe, kiscsirke' szóalakulatot, gondolván, a füvet legelésző szárnyas jószágoknak lehet valami köze a dologhoz.</p>
<p><img src="https://m.blog.hu/et/etymology/image/kamilla1.JPG" alt="kamilla1.JPG" class="imgnotext open-in-modal" /></p>
<p><em>A gyógynövényként ismert kamillavirág (Matricaria chamomilla)</em></p>
<p> <br /><img src="https://m.blog.hu/et/etymology/image/anthemis_cotula.bmp" alt="anthemis_cotula.bmp" class="imgnotext" /></p>
<p><em>Különösen három Anthemis-fajt, a cotulát, az arvensist és az austriacát könnyű összekeverni a kamillával, amihez hozzájárul, hogy az egyes nyelvekben ezek, mármint a kamilla és az Anthemisek hagyományos elnevezése is váltakozik, keveredik (O. Singh–Z. Khanam–L.M.L. Nollet, in: Nollet–Rathore ed.: Green Pesticides Handbook – Essential Oils for Pest Control; CRC Press, Boca Raton, 2017, cap. 19.). A megkülönböztetésben segít, hogy az Anthemis-fajok virágzati tengelyén a kamillától eltérően módosult felleveleket, vacokpelyvákat találunk, és a belül tömör virágzati tengely a virágzás végére sem válik megnyúlt kúp alakúvá.</em></p>
<p>Lassan másfél évtizede – egy internetes <a href="http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=54567459&t=9135556" target="_blank" rel="noopener noreferrer">bejegyzésemet</a> visszakeresve egészen pontosan 2006. május 5-én – akadt meg a szemem egy érdekes kifejezésen a Chicagói Egyetem <em>Hettita szótár-</em>ában (H.G. Güterbock–H.A. Hoffner ed.: <em>The Hittite Dictionary of the Oriental Institute of University of Chicago</em>; vol. P, 1997, 273):</p>
<p><img src="https://m.blog.hu/et/etymology/image/pippitar.png" alt="pippitar.png" class="imgnotext open-in-modal" /></p>
<p> </p>
<p>A szócikk Flora Ertem kutatónő egy 1974-ben megjelent, Anatólia növényföldrajzával foglalkozó tanulmányára hivatkozik<span> a lágyszárú, fűféle növényeket jelölő SAR determinativummal ellátott hettita szó kapcsán (<em>Boğazköy Metinlerine Göre</em><em> Hititler Devri Anadolu'sunun Florası</em>, in: Türk Tarih Kurumu yayınlarından 7/65, 49). A kötetet lapozgatva akaratlanul is feltűnik a hasonlóság a <em>pipitér</em>-rel, még mielőtt a determinatívum jelentését bárki beazonosítaná.</span></p>
<p><span>De hogyan került volna egy ilyen kifejezés több évezred után a mieinkhez? Hiszen Veszelszki Antal dokumentálta először, 1798-ban 'orvosi székfű' jelentéssel (leghíresebb művének terjedelmes címe: <em>A növény-plánták országából való erdei és mezei gyüjtemény, vagyis fa- és fűszeres könyv, mellyben azoknak deák és oláh neveik, külső, belső és közhasznaikkal egyetemben Mathiolusból s más több fa- és füvészirókból a közrendű hazafiak kedvekért szálanként egybeszedettek</em>; Trattner Mátyás, Pest, 1798, 155)! Egyetlen korábbi előfordulása is mindössze két évvel azelőttről, 1796-ból való. Jó, jó, mondhatnánk... Hiszen a <em>Lúdas Matyi</em> ugyanakkor tájt bukkant elő a szóbeliség homályából egy másik botanikus, Fazekas Mihály jóvoltából! Lehetséges a kultúra s a nyelv ilyen pontos megőrződése hosszú évszázadok távolából? Az említett néprege szoros párhuzamai Gimil-Ninurta történetével azt mutatják, hogy igen!</span></p>
<p><span>S hogy senkinek kétségei ne támadjanak, hasonló példát <a href="http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=110773476&t=9181150" target="_blank" rel="noopener noreferrer">mutatok</a> egy másik növénnyel. A pisztáciát már az ősi Elámban – a sumér városállamoktól délkeletre – kedvelték és termesztették. Elnevezésének literálása, lám, az antik nyelveken keresztül szemlátomást nem áll olyan ingatag lábakon: <em>pi-iš-tuk-ka<sub>4</sub></em> (Jan Tavernier, <em>Iranica in the Achaemenid Period (ca. 550-330 B.C.): lexicon of old Iranian Proper Names and Loanwords, Attested in Non-Iranian Texts</em>; Peeters, Leuven, 2007, 460).</span></p>
<p><span>Általában az a tapasztalatom, hogy minden intés ellenére megéri böngészni ezeket a régi, sumér, akkád, hettita, középperzsa, szanszkrit stb. szótárakat.</span></p>
<p>"TESz-Vesz Szótárunk" sajnos e tekintetben elavult, miként az EWUng és az alapvetően belőlük táplálkozó hasonló, tekintélyes volumenű munkálatok is. Most csak fősodratú nyelvészeink pipitérrel kapcsolatos kérdésemre adott, meglehetősen gyermekdednek tűnő, népetimológiás magyarázataira szorítkozom:</p>
<p><a href="http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=54601260&t=9005599" target="_blank" rel="noopener noreferrer">1. magyarázat</a>: "<span>A pí-pí hívószóhoz lehet köze, noha virág:-)) </span><span>Ezenkívül a púp szót is gyanítják."</span></p>
<p><span><a href="http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=54934986&t=9035002" target="_blank" rel="noopener noreferrer">2. magyarázat</a>: "bizonytalan eredetű szavunk. A 'púp' szavunknak van <em>pip </em>tájnyelvi változata, de ebből nagyon nehézkes a levezetes, így marad a bizonytalan eredet."</span></p>
<p><span><a href="http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=54935710&t=9035002" target="_blank" rel="noopener noreferrer">3. magyarázat</a>: "</span>Nem mertem ezt a választ ide beírni, főleg azért, mert az EWung nem pontosan így látja, de őszintén szólva, nem világos, hogy az ott megjelölt<span> </span><em>pip1</em><span> </span>alak a<span> </span><em>pipitér</em><span> </span>leszármazottja vagy alapja, és hogy ezen az úton nincs- mégis kapcsolat a pipivel. Az tetszik, hogy a <span>»</span>játszi<span>«</span>-t nehézkesnek fordítottad, én főleg azt nem mertem ideírni."</p>
<p><a href="http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=54935737&t=9035002" target="_blank" rel="noopener noreferrer">4. magyarázat</a>: "<span>bizonytalan eredetű szó. Általában a magyar </span><i>píp</i><span> ’szárnyasok nyelvén támadt kóros keményedés’ </span><i>pípite</i><span> változatához kötik, mint ún. játszi képzést. A magyarázat erre az, hogy a pipitér termőtája úgy domborodik ki a virágzatból, mint a szárnyasok nyelvén lévő göb (ezért a népi gondolkodásban összekapcsolódhatott a növény ezzel a betegséggel, mit kiváltó ok ill. „homeopátiás” gyógyszer). Ugyaninnen van a nyelvjárási </span><i>pipike</i><span>, </span><i>pipire</i><span> ’pipitér, kamilla’. </span><span>A feltételezett a </span><i>píp</i><span> szó eredete is bizonytalan: vagy a </span><i>pipeg</i><span> hangutánzó ige töve, esetleg a </span><i>púp</i><span> szó magas hangrendű változata, vagy éppen az említett </span><i>pípite</i><span> rövidülése. Ez utóbbi pedig a középkori latin </span><i>pipita ~ pipeta</i><span> baromfibetegség-név átvétele lenne. </span><span>A név tehát nem függ össze közvetlenül a </span><i>pipi</i><span> ’kiscsirke’ szóval, csak közvetve akkor, ha a </span><i>pipeg</i><span> hangutánzó eredetet fogadjuk el. Ugyanis a </span><i>pipeg</i><span> hangutánzó tő származéka a </span><i>pipi</i><span> is, de a nyelvjárási </span><i>pipiske</i><span> ’pacsirta’ madárnév is."</span></p>
<p><span>Végezetül beillesztem ide </span>Vörös Éva <em>A magyar gyógynövények neveinek történeti-etimológiai szótára </em>c. új keletű munkájából a megfelelő részt (<span>Debreceni Egyetem Magyar Nyelvtudományi Intézete, Debrecen, 2008, 333</span>): "<em>pipitér</em> 1. 1796: <span>»</span>víz, és borban főtt <i>Pipitér </i>virágnak levéből kell nékik Klistért adni<span>«</span> (TESz.); 1798: <i>Pipitér </i>(Veszelszki 177). J: ’Anthemis cotula; büdös pipitér’. – <em>nehézszagú</em> ~ 1998: <i>nehézszagú pipitér </i>(Priszter 301). J: ’ua.’. | büdös ~ 1998: <i>büdös pipitér </i>(Priszter 301). J: ’ua.’. | vad~ 1903: <i>vad pipitér </i>(Hoffmann–Wagner 171). J: ’ua.’ – 2. 1798: <i>Pipiternek </i>gr. (Veszelszki 155); – N. <i>pipő</i><i>ref</i><em>ű</em> (MagyGyógyn. 302); <i>pipityér, pipity</i><em>ê</em><i>r </i>(MTsz.); <i>pipike</i>, <i>pipire </i>(TESz.). J: ’Matricaria chamomilla; orvosi székfű’. – 3. 1903: <i>pipitér </i>(Hoffmann–Wagner 174). J: ’Leucanthemum vulgare; réti margitvirág’. – 4. – <em>nemes</em> ~ 1903: <i>Nemes pipitér<span> </span></i><span>(Hoffmann–Wagner 171); 1998: </span><i>nemes pipitér<span> </span></i><span>(Priszter 334). </span>J:<b><span> </span></b><span>’Chamaemelum nobile; rómaiszékfű’. </span><span>A </span><i>pipitér<span> </span></i><span>bizonytalan eredetű, talán a </span><i>púp<span> </span></i><span>szóhasadással elkülönült </span><i>píp<span> </span></i><span>változatából jött létre játszi képzéssel. A névadás magyarázata az lehet, hogy a büdös pipitér (1.), az orvosi székfű (2.), a réti margitvirág (3.) és a rómaiszékfű (4.) virágjainak termő része félgömbszerűen kiemelkedik, mintegy kipúposodik a sziromlevelek közül. A </span><i>büdös<span> </span></i><span>és </span><i>nehézszagú<span> </span></i><span>’büdös pipitér’ (1.) jelzők magyarázatára l. </span><em>ebkapor</em>;<b><span> </span></b><span>idegen nyelvi megfelelőre vö. ném. </span><i>Stinkende Kamillen<span> </span></i><span>’bűzös kamilla’. A </span><i>pipike</i><span>, </span><i>pipire<span> </span></i><span>népnyelvi nevek, a </span><i>pipi<span> </span></i><span>’csirke’ hatására alakulhattak ki. TESz. </span><i>pipitér<span> </span></i><span>a.; EWUng. </span><i>pipitér<span> </span></i><span>a."</span></p>
<p><span><img src="https://m.blog.hu/et/etymology/image/geohist_005_000-136.png" alt="geohist_005_000-136.png" class="imgnotext open-in-modal" /></span></p>
<p><span>A pontuszi szkíták masszív elő-ázsiai, elsősorban hettita kulturális kapcsolataival Mészáros Gyula turkológus foglalkozott vékonyka, de annál értékesebb kötetében (<em>Kelet-Európa néptörténete II – <a href="http://acta.bibl.u-szeged.hu/5894/" target="_blank" rel="noopener noreferrer">Chattiak és skythák</a></em>; Litterarum ac Scientiarum Reg. Universitatis Hung. Francisco-Josephinae, Sectio Geographico-Historica, tom. V., fasc. 1., a Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Barátainak egyesületének kiadása az egyetem és a Rothermere Alap támogatásával, Szeged, 1938). A magam részéről figyelemre méltónak tartom azt a körülményt, hogy az antikvitás – látszólag önmagának ellentmondva – hol a legősibb, hol a legfiatalabb népnek mondta a pontuszi szkítákat. Justinus római történetíró ugyanis azt állítja: "A scythákat mindig a legrégibb népnek tartották, bár a scythák és az egyiptomiak között hosszú időn át folyt a vetélkedés eredetük régisége felől …az érvek legyőzték az egyiptomiakat, és régebbi népnek mindig a scythákat tekintették" (<em>Világkrónika a kezdetektől Augustusig – Fülöp királynak és utódainak története –</em> <em>Marcus Iunianus Iustinus kivonata Trogus Pompeius művéből</em>; Helikon, Bp., 1992, ford. Horváth János, 22–24). Hérodotosz ugyanakkor kereken kijelenti: "Maguk a szküthák azt állítják, hogy az ő népük a legfiatalabb a világ valamennyi népe között" (IV, 5, ford. Muraközi Gyula). A paradoxon feloldására kézenfekvőnek tűnik, hogy Hérodotosz és 5. század előtti forrásai már új népnek tekintették a hettita migráció révén kialakult pontuszi közösségeket, míg a hagyomány egy másik rétege igenis a hellének tanítómestereiként tartotta őket számon. </span></p>
<p><span>A pontuszi szkíta közösségeket a Kr. e. 1. századra gyűrték maguk alá fokozatosan kelet felől a – részben méd származásúnak mondott – szarmaták.</span></p>
<p><span>Kulcsár Valéria és Istvánovits Eszter, a hazai szarmata régészet két vezető szaktekintélye <a href="http://forum.index.hu/Article/viewArticle?a=103020133&t=9111571" target="_blank" rel="noopener noreferrer">írja</a>: "Még ma is kérdéses, hogy a Kárpát-medencébe bevándorló egyes szarmata csoportok honnan érkeztek a Duna-vidékre. Nem tartjuk kizártnak, hogy e tekintetben figyelembe kell vennünk a Krím késői szkíta anyagi kultúráját (is)." (<em>Szkíták, szarmaták, alánok - Az eurázsiai sztyeppe iráni nyelvű nomádjai</em>; in: <a href="http://josamuzeum.hu/publikaciok/istv_kul2007Barc.pdf" target="_blank" rel="noopener noreferrer"><em>Rokonaink, az oszétek</em></a>, Jászsági évkönyv 2007/1, 68)</span></p>
<p><span>Mi pedig nem vagyunk meggyőződve arról, hogy Mészáros kötete felett minden tekintetben elszállt az idő.</span></p>
<p><a title="Megosztom Facebookon!" href="https://www.facebook.com/sharer.php?api_key=120587281320910&locale=hu_HU&method=stream.share&u=https%3A%2F%2Fetymology.blog.hu%2F2019%2F11%2F03%2Fpippitar_es_pipiter%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dfacebook%26utm_campaign%3Dblhshare"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_facebook.png" alt="Megosztom Facebookon!"></a>
<a title="Megosztom Twitteren!" href="https://twitter.com/home?status=https%3A%2F%2Fetymology.blog.hu%2F2019%2F11%2F03%2Fpippitar_es_pipiter%3Futm_source%3Dbloghu_rss"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_twitter.png" alt="Megosztom Twitteren!"></a>
<a title="Megosztom Tumblren!" href="https://www.tumblr.com/share?v=3&u=https%3A%2F%2Fetymology.blog.hu%2F2019%2F11%2F03%2Fpippitar_es_pipiter%3Futm_source%3Dbloghu_rss%26utm_medium%3Dtumblr%26utm_campaign%3Dblhshare&t=Pippitar és pipitér"><img src="https://m.blog.hu/assets/frontend/img/rss/icon_tumblr.png" alt="Megosztom Tumblren!"></a>
<a href="https://etymology.blog.hu/2019/11/03/pippitar_es_pipiter#comments"><img class="item_ctp" src="https://etymology.blog.hu/rss/image/post/id/15285988" border="0" /></a><br /></p>
0
Pippitar és pipitér
Az összehasonlító nyelvészet új ösvényein, avagy nem minden délibáb, amit a lingvisztika eddig nem vett észre
Történeti etimológia 2.0
https://etymology.blog.hu
https://m.blog.hu/et/etymology/image/kamilla1.JPG