Gyerekkorunk naiv etimológiáinak egyike – talán nem túlzok azzal, ha többes számban általánosítva írom le – egy mezőinket beborító, törékeny, kecses gyógynövényhez fűződik. A magyar népnyelv nemcsak, sőt talán nem elsősorban az Anthemis növénynem tagjait, hanem az orvosi székfűt, vagyis a kamillát (Matricaria chamomilla) hívja pipitérnek. Ennek az élénk virágzatú, határozott tónusú virágnak az elnevezéséhez társított a gyermeki képzelet különböző fantáziákat, így elsősorban az általa ismert pipi 'kiscsibe, kiscsirke' szóalakulatot, gondolván, a füvet legelésző szárnyas jószágoknak lehet valami köze a dologhoz.

A gyógynövényként ismert kamillavirág (Matricaria chamomilla)

Különösen három Anthemis-fajt, a cotulát, az arvensist és az austriacát könnyű összekeverni a kamillával, amihez hozzájárul, hogy az egyes nyelvekben ezek, mármint a kamilla és az Anthemisek hagyományos elnevezése is váltakozik, keveredik (O. Singh–Z. Khanam–L.M.L. Nollet, in: Nollet–Rathore ed.: Green Pesticides Handbook – Essential Oils for Pest Control; CRC Press, Boca Raton, 2017, cap. 19.). A megkülönböztetésben segít, hogy az Anthemis-fajok virágzati tengelyén a kamillától eltérően módosult felleveleket, vacokpelyvákat találunk, és a belül tömör virágzati tengely a virágzás végére sem válik megnyúlt kúp alakúvá.

Lassan másfél évtizede – egy internetes bejegyzésemet visszakeresve egészen pontosan 2006. május 5-én – akadt meg a szemem egy érdekes kifejezésen a Chicagói Egyetem Hettita szótár-ában (H.G. Güterbock–H.A. Hoffner ed.: The Hittite Dictionary of the Oriental Institute of University of Chicago; vol. P, 1997, 273):

A szócikk Flora Ertem kutatónő egy 1974-ben megjelent, Anatólia növényföldrajzával foglalkozó tanulmányára hivatkozik a lágyszárú, fűféle növényeket jelölő SAR determinativummal ellátott hettita szó kapcsán (Boğazköy Metinlerine Göre Hititler Devri Anadolu'sunun Florası, in: Türk Tarih Kurumu yayınlarından 7/65, 49). A kötetet lapozgatva akaratlanul is feltűnik a hasonlóság a pipitér-rel, még mielőtt a determinatívum jelentését bárki beazonosítaná.

De hogyan került volna egy ilyen kifejezés több évezred után a mieinkhez? Hiszen Veszelszki Antal dokumentálta először, 1798-ban 'orvosi székfű' jelentéssel (leghíresebb művének terjedelmes címe: A növény-plánták országából való erdei és mezei gyüjtemény, vagyis fa- és fűszeres könyv, mellyben azoknak deák és oláh neveik, külső, belső és közhasznaikkal egyetemben Mathiolusból s más több fa- és füvészirókból a közrendű hazafiak kedvekért szálanként egybeszedettek; Trattner Mátyás, Pest, 1798, 155)! Egyetlen korábbi előfordulása is mindössze két évvel azelőttről, 1796-ból való. Jó, jó, mondhatnánk... Hiszen a Lúdas Matyi ugyanakkor tájt bukkant elő a szóbeliség homályából egy másik botanikus, Fazekas Mihály jóvoltából! Lehetséges a kultúra s a nyelv ilyen pontos megőrződése hosszú évszázadok távolából? Az említett néprege szoros párhuzamai Gimil-Ninurta történetével azt mutatják, hogy igen!

S hogy senkinek kétségei ne támadjanak, hasonló példát mutatok egy másik növénnyel. A pisztáciát már az ősi Elámban – a sumér városállamoktól délkeletre – kedvelték és termesztették. Elnevezésének literálása, lám, az antik nyelveken keresztül szemlátomást nem áll olyan ingatag lábakon: pi-iš-tuk-ka₄ (Jan Tavernier, Iranica in the Achaemenid Period (ca. 550-330 B.C.): lexicon of old Iranian Proper Names and Loanwords, Attested in Non-Iranian Texts; Peeters, Leuven, 2007, 460).

Általában az a tapasztalatom, hogy minden intés ellenére megéri böngészni ezeket a régi, sumér, akkád, hettita, középperzsa, szanszkrit stb. szótárakat.

"TESz-Vesz Szótárunk" sajnos e tekintetben elavult, miként az EWUng és az alapvetően belőlük táplálkozó hasonló, tekintélyes volumenű munkálatok is. Most csak fősodratú nyelvészeink pipitérrel kapcsolatos kérdésemre adott, meglehetősen gyermekdednek tűnő, népetimológiás magyarázataira szorítkozom:

1. magyarázat: "A pí-pí hívószóhoz lehet köze, noha virág:-))  Ezenkívül a púp szót is gyanítják."

2. magyarázat: "bizonytalan eredetű szavunk. A 'púp' szavunknak van pip tájnyelvi változata, de ebből nagyon nehézkes a levezetes, így marad a bizonytalan eredet."

3. magyarázat: "Nem mertem ezt a választ ide beírni, főleg azért, mert az EWung nem pontosan így látja, de őszintén szólva, nem világos, hogy az ott megjelölt pip1 alak a pipitér leszármazottja vagy alapja, és hogy ezen az úton nincs- mégis kapcsolat a pipivel. Az tetszik, hogy a »játszi«-t nehézkesnek fordítottad, én főleg azt nem mertem ideírni."

4. magyarázat: "bizonytalan eredetű szó. Általában a magyar píp ’szárnyasok nyelvén támadt kóros keményedés’ pípite változatához kötik, mint ún. játszi képzést. A magyarázat erre az, hogy a pipitér termőtája úgy domborodik ki a virágzatból, mint a szárnyasok nyelvén lévő göb (ezért a népi gondolkodásban összekapcsolódhatott a növény ezzel a betegséggel, mit kiváltó ok ill. „homeopátiás” gyógyszer). Ugyaninnen van a nyelvjárási pipike, pipire ’pipitér, kamilla’. A feltételezett a píp szó eredete is bizonytalan: vagy a pipeg hangutánzó ige töve, esetleg a púp szó magas hangrendű változata, vagy éppen az említett pípite rövidülése. Ez utóbbi pedig a középkori latin pipita ~ pipeta baromfibetegség-név átvétele lenne. A név tehát nem függ össze közvetlenül a pipi ’kiscsirke’ szóval, csak közvetve akkor, ha a pipeg hangutánzó eredetet fogadjuk el. Ugyanis a pipeg hangutánzó tő származéka a pipi is, de a nyelvjárási pipiske ’pacsirta’ madárnév is."

Végezetül beillesztem ide Vörös Éva A magyar gyógynövények neveinek történeti-etimológiai szótára c. új keletű munkájából a megfelelő részt (Debreceni Egyetem Magyar Nyelvtudományi Intézete, Debrecen, 2008, 333): "pipitér 1. 1796: »víz, és borban főtt Pipitér virágnak levéből kell nékik Klistért adni« (TESz.); 1798: Pipitér (Veszelszki 177). J: ’Anthemis cotula; büdös pipitér’. – nehézszagú ~ 1998: nehézszagú pipitér (Priszter 301). J: ’ua.’. | büdös ~ 1998: büdös pipitér (Priszter 301). J: ’ua.’. | vad~ 1903: vad pipitér (Hoffmann–Wagner 171). J: ’ua.’ – 2. 1798: Pipiternek gr. (Veszelszki 155); – N. pipőrefű (MagyGyógyn. 302); pipityér, pipityêr (MTsz.); pipike, pipire (TESz.). J: ’Matricaria chamomilla; orvosi székfű’. – 3. 1903: pipitér (Hoffmann–Wagner 174). J: ’Leucanthemum vulgare; réti margitvirág’. – 4. – nemes ~ 1903: Nemes pipitér (Hoffmann–Wagner 171); 1998: nemes pipitér (Priszter 334). J: ’Chamaemelum nobile; rómaiszékfű’. A pipitér bizonytalan eredetű, talán a púp szóhasadással elkülönült píp változatából jött létre játszi képzéssel. A névadás magyarázata az lehet, hogy a büdös pipitér (1.), az orvosi székfű (2.), a réti margitvirág (3.) és a rómaiszékfű (4.) virágjainak termő része félgömbszerűen kiemelkedik, mintegy kipúposodik a sziromlevelek közül. A büdös és nehézszagú ’büdös pipitér’ (1.) jelzők magyarázatára l. ebkapor; idegen nyelvi megfelelőre vö. ném. Stinkende Kamillen ’bűzös kamilla’. A pipike, pipire népnyelvi nevek, a pipi ’csirke’ hatására alakulhattak ki. TESz. pipitér a.; EWUng. pipitér a."

A pontuszi szkíták masszív elő-ázsiai, elsősorban hettita kulturális kapcsolataival Mészáros Gyula turkológus foglalkozott vékonyka, de annál értékesebb kötetében (Kelet-Európa néptörténete II – Chattiak és skythák; Litterarum ac Scientiarum Reg. Universitatis Hung. Francisco-Josephinae, Sectio Geographico-Historica, tom. V., fasc. 1., a Magyar Királyi Ferenc József Tudományegyetem Barátainak egyesületének kiadása az egyetem és a Rothermere Alap támogatásával, Szeged, 1938). A magam részéről figyelemre méltónak tartom azt a körülményt, hogy az antikvitás – látszólag önmagának ellentmondva – hol a legősibb, hol a legfiatalabb népnek mondta a pontuszi szkítákat. Justinus római történetíró ugyanis azt állítja: "A scythákat mindig a legrégibb népnek tartották, bár a scythák és az egyiptomiak között hosszú időn át folyt a vetélkedés eredetük régisége felől …az érvek legyőzték az egyiptomiakat, és régebbi népnek mindig a scythákat tekintették" (Világkrónika a kezdetektől Augustusig – Fülöp királynak és utódainak története – Marcus Iunianus Iustinus kivonata Trogus Pompeius művéből; Helikon, Bp., 1992, ford. Horváth János, 22–24). Hérodotosz ugyanakkor kereken kijelenti: "Maguk a szküthák azt állítják, hogy az ő népük a legfiatalabb a világ valamennyi népe között" (IV, 5, ford. Muraközi Gyula). A paradoxon feloldására kézenfekvőnek tűnik, hogy Hérodotosz és 5. század előtti forrásai már új népnek tekintették a hettita migráció révén kialakult pontuszi közösségeket, míg a hagyomány egy másik rétege igenis a hellének tanítómestereiként tartotta őket számon. 

A pontuszi szkíta közösségeket a Kr. e. 1. századra gyűrték maguk alá fokozatosan kelet felől a – részben méd származásúnak mondott – szarmaták.

Kulcsár Valéria és Istvánovits Eszter, a hazai szarmata régészet két vezető szaktekintélye írja: "Még ma is kérdéses, hogy a Kárpát-medencébe bevándorló egyes szarmata csoportok honnan érkeztek a Duna-vidékre. Nem tartjuk kizártnak, hogy e tekintetben figyelembe kell vennünk a Krím késői szkíta anyagi kultúráját (is)." (Szkíták, szarmaták, alánok - Az eurázsiai sztyeppe iráni nyelvű nomádjai; in: Rokonaink, az oszétek, Jászsági évkönyv 2007/1, 68)

Mi pedig nem vagyunk meggyőződve arról, hogy Mészáros kötete felett minden tekintetben elszállt az idő.